Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rofusz Kinga: Egyszervolt; Paulovkin Boglárka: Egyszervolt

2015.02.28

MÁS-KÉPEK TÜNDÉREKRŐL ÉS SZÖRNYEKRŐL

Újabb gyermekkönyveink illusztrációiról

 

Lehet-e újat még újat mondani a Piroska és a farkasról képekben? Hogy jön össze a régi újságok és természettudományos illusztrációk világa a mesékkel? Végül mit keres az abszurd és a groteszk a gyermekkönyvekben? Ilyen és efféle kérdésekre keresem a választ, mikor néhány kötetet kiemelek az elmúlt esztendő karácsonyi könyvterméséből.

            Kezdjük mindjárt a klasszikusokkal! Grimm-meséket illusztráció nélkül csak az elszánt mese-filológusok olvasnak, úgyhogy az efféle képes mesekönyvekkel Dunát (és Rajnát) lehet rekeszteni. Ahogy a róluk szóló bölcs szakirodalommal is, amely mélyrehatóan elemzi ősi szorongások, elfojtott vágyak és bujkáló archetípusok jelenlétét a mesékben. Nem csoda hát, ha e mesék értelmezésében (megélésében) elkelnek a kisgyermek segítségére az illusztrációk. Az már a felnőttek döntésének eredménye, hogy vajon a képekkel mi a szándékunk: elfedni vagy láthatóvá tenni a mesék másodlagos, szimbolikus jelentésköreit. Hagyják-e, hogy Hófehérkét kitöltse habos-babos ruhácskája, Jancsi és Juliskát pedig kíváncsi természetjárókként láttassák? Ezúttal két új kötet párhuzamosan vállalkozik a klasszikus mesék újra értelmezésére, s mindkettő elismerésre méltó művészi színvonalon teszi ezt.

            Az Egyszer volt, ahogy még sose volt című kötetben Mosonyi Aliz sodró lendületű, modernizált Grimm-meséihez Rofusz Kinga készített illusztrációkat. Bár pontosabb lenne azt írni: festett kompozíciókat – hiszen Rofusz Kinga azon illusztrátoraink közé tartozik, akiknek művei legközelebb állnak az autonóm, kortárs képalkotáshoz. Ahogy ez egy jó illusztrátornál lenni szokott, képei az alkotó saját, zárt világának részei, magukon viselik a „rofuszi univerzum” sajátos jegyeit: az indák közt úszó, lebegő alakok és csodalények lírai melankóliáját. A kötet teret enged kompozícióinak, a teljes és dupla oldalas festmények a szöveggel egyenrangú módon járulnak hozzá a történetek kibontásához. Színvilágukat egységesen a spirituális kék és a borongós barna elvont együttese jellemzi, amelyben csak olykor és csak indokolt esetben enged teret egy cinóberpiros bálnának vagy kárminvörös rózsáknak. Festői stílusa mentes a felesleges szószaporítástól, idegen tőle a tárgyi részletek halmozása, ehelyett szívesen ad teret a homogén színfoltoknak, hagy elidőzni a levegőkék, kavicsbarna felületeken. Jól példázza ezt a suszter műhelye, ahol a szerszámokkal zsúfolt enteriőr helyett megelégszik a piszkos barna térben merengő cipész mester és néhány (kicsit Ország lili antropomorf cipőire emlékeztető) lábbeli ábrázolásával. Aligha meglepő ez, ha tudjuk, hogy Rofuszt az akciónál jobban érdekli a szimbólumteremtés lehetősége. A pintyekkel próbát tevő királyfiak történetében sem a vetélkedést, hanem az öt madár magasan emelkedő fészke, mint a kihívás megtestesítőjét formálja képpé. Az író és a képalkotó különösen karakteres személyiségének találkozásából egy kivételesen színvonalas művészeti album termett, olyan, amit felnőtt koráig szívesen őrizget tulajdonosa.

            Másként gondolja újra a klasszikusokat az Egyszervolt című meseantológia, amely Paulovkin Boglárka képeivel kísérve régi és kortárs meséket válogatott. Már borítója is merészen szembe megy az általános közízléssel, hiszen a mesekönyvek megszokott színorgiájához képest hangsúlyosan fekete-fehér jelenetet választ. Az illusztrációk később is felváltva fekete-fehér tusrajzok és színes (egész oldalas) akril kompozíciók. Üdítően megnyugtató ez a rajzi visszafogottság, ami enyhén retro bukéval gazdagítja a felnőtt szemlélő számára a látványt. A klasszikus meséket Paulovkin is hasonlóan lényegre törő módon ábrázolja, mint Rofusz Kinga: Jancsi és Juliska eredje mindkettőjüknél elvont varázserdő, Piroska ott vörös törzsű fák között bolyong itt (álomhozó) pipacsos réten. Paulovkin azonban részleteiben plasztikusabb és reálisabb világot rajzol: Holle anyó csodás havazása egy hógömbben zajlik, a boszorka egészen kalóz-szerű, a pocakos farkas pedig egy tüchtig kis enteriőrben várja a vadászt. Paulovkin finom elvonatkoztatást és realisztikus konkrétumokat egyéni módon vegyítő képi világa azonban igazán a kortárs mesék illusztrációinál teljesedik ki. (Már egyik első kötete, a Róka és Egér is a mese is valóság sajátos képi ötvözete volt.) A régi és új mesék közti egységet az illusztrációk közös világa teremti meg: némi archaikus ízt kölcsönözve az újnak és realitást a klasszikusnak. A varázserdők és királyi kastélyok világa egyszer csak átadja a helyét egy lakótelepi játszótérnek vagy egy metró aluljárónak. Itt találja a figyelmes néző a legszebben kivitelezett rajzi részleteket, egy fűcsomó vagy egy álmodozó kisfiú alakjában. Paulovkin míves, archaizáló rajzstílusa különösen a modern, mindennapi tárgyak ábrázolásakor kerül feszültségébe tárgyával, és billenti át nézőjét a hétköznapokból a szürreális bizsergető másvilágába. 

 

........